Sok szeretettel köszöntök mindenkit a karácsonyi ünnepi műsorunkon.Külön köszönteném Király Péter polgármester urat, Winkler Zsolt plébános urat, Németh Dóra jegyzőt, Benkőné Krankovits Melinda Bölcsöde és Óvoda vezetőjét a Közalapítvány elnökét, Raczenböck Kálmán képviselő urat,nagy lelkü támogatónkat és az Őszidők Nyugdíjas Egyesület tagjait,valamint az öttevényi kábeltelevízió nézőit.
Ez úton szeretnék köszönetet mondani a meghívott vendégeinknek,mert az utóbbi időben nagyon sokat tettek a kis közösségünkért!
Ez úton szeretnék köszönetet mondani a meghívott vendégeinknek,mert az utóbbi időben nagyon sokat tettek a kis közösségünkért!
Sajnos az egész képviselő testületet most nem állt módunkban meghívni,ugyanis vezetőség váltás miatt az anyagi eszközeink zárolva vannak!
Takács Eszter evangélikus lelkész elfoglaltsága nem tudott eljönni.
Most pedig felkérném Plébános urat gyújtsa meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját.
Adventi ének.
(Karácsonyeste minden elcsendesedik, a közlekedés is leáll, és ha szerencsénk van még a hó is hull a csend még teljesebb. Szenteste maga a megvalósult és beteljesedett csoda, a Megváltó születésének napja. A család, a szeretet, az összetartozás, az ajándékozás ünnepe.)
Szabó Istvánné szavalata következik.
Benkóné Krankovics Melinda ének, Dicsőség menyben az Istennek
Bodor Ferencné unokája,,Taufer Péter vers mondása.
Vetítés-
Karácsonyi jelenet: Árva kisfiú című novella.
Karácsonyi ének.
Vendégeink megajándékozása.
Születés naposak köszöntése.
Vetítéssel köszöntjük őket.
Ajándékok kiosztása.
Vetítés
Mindenkinék Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Nagyon boldog Új esztendőt és jó egészséget kívánok!
Szeghalminé Zsuzsa
elnök
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése